a Terasz s leközölte Szerb Antal: Utas és holdvilág . c könyvéről írt naplójegyzetemet

...ez a halál-fogalom süppedékes talajára épített különös regény, amely helyenként akár a Heidegger-féle egzisztencialista halál-felfogás irodalmi interpretációjának is tűnhet, pszichém legmélyére hatolt. A „saját halálnak” mint valami átélhető, már-már szexuális kéjt okozó beteljesülésnek, végső és teljes...

Legkedvesebb regényem után most Szerb Antal újabb könyvét is kiadják angolul. A Petőfi Irodalmi Múzeumban meg éppenséggel éppen az Utas helyszínein készült itáliai fotókból nyílt kiállítás. Nem is tudom, hogy szeretném-e megnézni. Az én fejemben talán sokkal élesebbek a képek bármiféle fotónál...

Ez mindenesetre jó alkalom, hogy egy régebbi írásomat betűzzem egy kis utótörténet kíséretében.

Szerb Antal: Utas és holdvilág

Talán egyetlen olyan kedves könyvem, amelyet mindig a közkönyvtárból kell kikölcsönöznöm, mert nincs belőle példányom. A hiányt eleinte bosszantónak gondoltam, mert számtalanszor adódott már úgy, hogy ezt, éppen ezt és csak ezt a könyvet szerettem volna felütni, hogy beleolvassak, talán csupán rápillantsak egy névre, egy szóra – ennyi is elég, és máris felidéződne bennem az a hangulat, amelyet első olvasásakor érzetem.

A dolog azért érdekes, mert tőlem idegen a nosztalgia, nemigen szoktam visszarévedni dolgokra, visszavágyni régi helyekre, helyzetekbe. A Utas által legelőször, több, mint húsz esztendeje kiváltott érzésről azonban azóta sem tudtam lemondani, és időről időre szükségem van arra: újra beleringatódjam egy könnyű gondolán e különös világ sikátoraiba, amelyről már soha nem tudom megállapítani, mekkora részben Szerb Antal a „felelős” érte, és mekkorában kései kamaszkorom végletes érzelmi motivációi.

Merthogy akkor, húsz éve, persze: szerelmes voltam. Fatális történet, görög tragédiákba illő: úgy találkoztam és úgy szerettem bele valakibe, hogy csak később derült ki róla: apám legnagyobb ellensége lánya. El is neveztem Elektrának.

Minden találkozásunk lázadás, minden összebújásunk forradalom volt, számomra legalábbis: így fordultam az apai tekintély ellen, így szembesültem korábbi önmagammal, így őrlődtem az utódlással kapott apai örökség és a halott költő lányának szerelme révén felvállalt erkölcsi örökség két roppant malomköve között.

Elektránál különösebb lányt nem ismertem. Amikor egyszer értetlenül széttártam a kezem valamelyik furcsaságán fennakadva, akkor mondta, olvassam el az Utast, annak Évájában ráismerhetek, tekintsem az ott leírtakat használati utasításnak őhozzá.

Regény rám azelőtt és azóta sem volt nagyobb hatással. Ám nem annak okán, amiért kezembe vettem. Ulpius Évában nem ismertem rá Elektrára, bár, szó se róla, voltak hasonlóságok. Az Utas a halál-filozófiájával fogott meg.

Bár öntudatos szovjet egyetemistához egyáltalán nem volt illendő, én mégis tiltott filozófiák iránt vonzódtam, meg-megmártóztam az egzisztencializmusban, és az Utas, ez a halál-fogalom süppedékes talajára épített különös regény, amely helyenként akár a Heidegger-féle egzisztencialista halál-felfogás irodalmi interpretációjának is tűnhet, pszichém legmélyére hatolt. A „saját halálnak” mint valami átélhető, már-már szexuális kéjt okozó beteljesülésnek, végső és teljes önmegvalósulásnak az appercipiálása persze – és ezt talán Szerb Antal is sugallja – csak valami misztikus-metafizikus téridőben, a valóságtól végletesen elvonatkoztatott szellemvilágban képzelhető el, abban a szférában, amelybe e modern kor európai átlagembere aligha kaphat bebocsáttatást. Nem kaphat, mert erre nem teszi alkalmassá sem pragmatikus világi neveltetése, sem a zsidó-keresztény eszmevilág értékrendje, amely nem hogy a halált nem tekinti az egyén sajátjának, hanem még az életét sem, s az elmúlás problematikáját úgy véli megoldani, hogy a földi életet átmeneti állapotnak tekintve a beteljesülést az isteni szellemmel történő újraegyesülésben és a roppant kétes hitelű majdani feltámadásban jelöli meg. Ellenben az a halál, amelyről Mihály és Waldheim – az Utas főhőse és barátja – az etruszkok vallására hivatkozva beszél, az valami – prüdériánk számára felfoghatatlan – erotikus mozzanat, a nemzés-foganás-születés aktusához hasonlatos „visszaszületés”.

Na mármost. A mi szerelmünk Elektrával teljesen hihetetlen, valótlan, transzcendentális volt, olyannyira, hogy engem alkalmassá tett ennek e halál-filozófiának a befogadására: letüdőztem, mélyre nyeltem, abszorbeáltam – személyiségem részéve asszimiláltam. És viszont: a regényben történ alámerülés pedig arra tett alkalmassá, hogy eleve végességre ítélt szerelmünket elfogadjam. Merthogy szerelmünknek nincs jövője, kezdettől tudtuk. Ekként akartuk, ennek vállalásával gabalyodtuk bele. Mindketten tisztában voltunk vele: nem jelenthetjük egymás számára a „végső kikötőt”: a közöttünk szikrázó magasfeszültségre nem lehet családot bazírozni. Nem erre volt való. Hanem arra, hogy belőlem kiégesse a salakot és beavasson egy olyan értékrendbe, amelynek a létezéséről jószerével nem is tudtam. A ténnyel pedig, hogy egymásra találtunk, és két évig, ha kisebb megszakításokkal is, de együtt voltunk, azzal nem demonstráltunk kevesebbet, mint azt: apáink végzetes egymásnak feszülését, ellenségeskedését felülírva újra kerekké, eggyé tesszük azt, amit mindenki örökre elrontottnak, kettétörtnek gondolt.

Miután mindez megtörtén, szerelmünk is funkcióját vesztette. És ezt is ugyanolyan komoly vállalással fogadtuk, mint sorszerű találkozásunkat.

Ebben az összefüggésben lehetett olyan különleges íze az Utasnak, mert összejátszott, egymásba olvasódott a regény hihető világa és az alig hihető valóság, ezért volt olyan édes az örök szerelem végessége feletti elrévedés, így kaphatott nagyobb hangsúlyt elveszettségem és magamra találásom.

És ahogy a regényben a halál már-más azonos a szerelemmel, úgy az életben a szerelem már-már azonossá vált a halállal: meghalt bennem a báb és kiröppent belőle a pille.

A szárnyamra akkor rakódott hímport, igen, azt keresem az Utas lapjain, hiányaimmal küzdve valahányszor kikölcsönzöm a közkönyvtárból.

Ez a gesztus is része a fontosságnak: már nem bosszant, hogy nincs saját példányom.

(2002)

(megjelent a kerti Teraszon: lásd)

 

Folytatás 2005. július 12-i naplómból:

Csönge nemrégiben olvasnivalót kért tőlem, és én legkedvesebb regényemet, az Utas és holdvilágot ajánlottam. Csak amikor kiolvasva visszaadta, meséltem el neki, hogy ennek a könyvnek története van ám! Az Utast elég sajátos okból olvastam el először; és aztán 5 évente újra és újra. Aztán pedig elveszett a könyv, valószínűleg kölcsönkérte valaki és nem hozta vissza. Mindezt többször is megírtam, a legrészletesebben a Teraszon. Amikor Arató Antal, akiről a könyvtárosok szobrát kellene megmintázni, olvasta ezt az írásomat, elhatározta, hogy megajándékoz egy példánnyal. Így is lett, amikor legközelebb Székesfehérváron jártunk, az én Aratóni barátom átadta az antikváriumban számomra megvadászott példányt. Persze nem igazán antik darab, 1980-as kiadás. Szinte bizonyos, hogy én abban az évben olvastam először.

Csöngének egyébként tetszett, de különösebben nem volt tőle elragadtatva. Ajánlottam, hogy 5 év múlva újra vegye elő. És aztán ugyanilyen időközönként élete végéig.

2005. július 8-én, útban hazafelé Péterfalváról, valahol Tiszaújlak és Ungvár között Balla Csönge (képünkön) a vonaton Szerb Antal Utas és holdvilág c. regényének azt a példányát olvassa, amelyet édesapja Arató Antal címzetes könyvtárigazgató úrtól kapott ajándéba.

A regény a MEK állományában: Utas és holdvilág

A tegnapi postával megérkezett az Új Holnap 2005/3. száma. Még nem is láttam ezt a szép, elegáns, nyújtott formátumú megjelenést. Jóleső érzés egy ilyen folyóiratban publikálni (és a szerzőgárda is eléggé erős; velem az élen, természetesen). Két új versem jelent meg: az ugyanazok | amint a résen átfűzöd. Az első voltaképp "szerelmes vers", viccelődtem is Évával, hogy 20 éve nem nagyon írtam hozzá verset. Azzal is cukkoltuk egymást, hogy ha egyszer nagyon ki akarnám hozni a sodrából, akkor azt kellene egy versem alá írnom, hogy "Feleségemnek, hálával mindennapi gondoskodásáért". Azt hiszem, egy hónapig nem állna velem szóba. Teljesen jogosan. (Különben kevés dolgon tudok jobban csodálkozni, mint amikor emberek rádión keresztül vallanak egymásnak szerelmet, meg dalokat küldenek "nagyon szeretlek" üzenettel.)

Ugyanebben a lapszámban látott napvilágot Kőrös László recenziója a Szembesülésről: Hiánykritika.

Még annyit, hogy tetszetős új weblapja is van a folyóiratnak, és ez bizony nem más, mint AZ ÚJ HOLNAP ÚJ HONLAPJA. Mi rég mondottam volt, hogy nincs holnap honlap nélkül!

*

Anyám elvesztette a kapaszkodóit. Ő maga fogalmazott így, amikor a minap újólag nehezményezte, hogy továbbra sem kerültek elő a fontos családi fotók. Ezek a kis fényképek ott sorakoztak szobájukban az ajtó melletti könyvespolcon, és anyám, mióta bottal is nehezen jár, kijövet mindig ebben a könyvespolcban kapaszkodik meg. Eközben, amikor a kezét nyújtja és megfogja a rögzített bútort, mindig jól meg is nézi a sok ezerszer látott képmásokat, és a családtagok látványa fejében így összekapcsolódott a biztos megkapaszkodás műveletével. Egyik reggelre azonban rejtélyes módon eltűntek fotóink a polcról; anyám jött ki a szobából, nyújtotta a kezét – és...; elvesztette a kapaszkodóit. Az ereklyéket azóta keresték mindenütt: talán elsodorta a huzat, talán az apám tette el valahová szórakozottan, amikor kivett mögülük egy könyvet. De nem. Talán Éva pakolta máshová, amikor takarított, port törölt. Negatív. Akkor talán Csönge vagy Kolos vették magukhoz valamiért. Nem. Akkor talán Tamás, a dédunoka – bátyám unokája –, aki a kérdéses estén éppen megvizitálta a dédiket, és szokása szerint alaposan végig is járatta a tekintetét felmenői arcmásán. Ám tegnapi látogatásakor a számonkérésre az amúgy hamiskás tekintetű kiskamasz is nemleges választ adott. Én mégsem tartom kizártnak, hogy ő a ludas a dologban, talán így akart szerezni egy fotót imádott, de ritkán látott nagyapjáról, a bátyámról. Merthogy neki is szüksége van kapaszkodókra.

Úgy gondoltam, hogy a Nyájas irodalmi ízlésetek folyamatos rombolása mellett a vizuális kultúráján is sebeket ejtek, így betűzöm ide néhány régebbi és pár újabb fotómontázsomat, képversemet, komputergrafikámat.

A Moses Mendelssohn Központ 316 elégetett könyv újrakiadását és terjesztését tervezi. 1933-ban mintegy ötven német városban a nácik kb. 10 000 úgynevezett németellenes kötetet égettek el - ezeknek a könyveknek és ennek a barbár cselekedetnek kíván mementót állítani a Központ a 316 könyvből álló sorozattal.

A történelmi legenda szerint az arab hódítás idején (640-642) égették el az alexandriai könyvtár mesés mennyiségű és értékű állományát. Az Egyiptomot meghódító Amr ibn el-Asz hadvezér saját uralkodójától kért utasítást arra vonatkozóan, mi történjen a könyvtárral. Omar kalifa válasza állítólag így hangzott: "Ha a könyvek azt tartalmazzák, mint a Korán, akkor feleslegesek, ha pedig nem, akkor veszélyesek. Tehát mindenképpen tűzre kell vetni őket."

Ray Bradbury híres 1953-as regénye, a Fahrenheit 451 főként a francia újhullámos Francois Truffaut azonos című 1966-os filmje révén vált népszerűvé. A címben szereplő 451 Fahrenheit-fok az a hőmérséklet, amelyen a papír, a könyv lángra lobban. Az utópia egy olyan diktatúrát mutat be, amely számára a könyvekben rejlő tudás jelenti a legnagyobb kockázatot, ezért létrehozzák a lázadó állampolgároknál talált könyveket elégető Tűzőrséget. A könyvégetésben jeleskedő főhős végül maga is ellenálló lesz, csatlakozik a különleges emberekből álló csoporthoz, amelynek tagjai - a könyvemberek - úgy őrzik meg a tudást a jövő számára, hogy szóról szóra betanulnak egy-egy fontos könyvet.

 Ez a két párhuzam jutott eszembe annak a hírnek az olvastán, hogy a Moses Mendelssohn Központ 316 elégetett könyv újrakiadását és terjesztését tervezi. 1933-ban mintegy ötven német városban a nácik kb. 10 000 úgynevezett németellenes kötetet égettek el - ezeknek a könyveknek és ennek a barbár cselekedetnek kíván mementót állítani a Központ a 316 könyvből álló sorozattal.

 Ez szép. Mint hamvaiból a Főnix-madár, újraélednek az elhamvasztott könyvek. Felteszem, szövegüket digitális formában is előállítják és felteszik az internetre. Hogy soha többé ne lehessen őket elégetni.

• Keresőbarát weboldal készítése
• Optimalizációs Linkek
• Optimalizálás alatt

Tessék hát felhagyni a nagy elhívatottsággal, írtam én éppen tíz esztendeje, elő a szakmai tudást, elő a művészi átélést, az esztétikumot. Lássuk, tudunk-e hitelesek maradni akkor is, ha lekászálódunk a nemzetmentés várfokáról.

Tessék hát felhagyni a nagy elhívatottsággal, írtam én éppen tíz esztendeje, elő a szakmai tudást, elő a művészi átélést, az esztétikumot. Lássuk, tudunk-e hitelesek maradni akkor is, ha lekászálódunk a nemzetmentés várfokáról.

Régen túl vagyok rajta, hogy megítéljem azokat, akik elköltöznek Kárpátaljáról. Valaha kicsit rosszallóan fogadtam az ilyesmit, csóváltam a fejem amiatt, hogy „nekünk itt majd nehezebb lesz nélkülük”, de beláttam, mindenkinek joga van a személyes boldogulásra, és ha ezt nem látja kis

Nem először szól be a magyar kormányzatnak Pomogáts Béla. Az elnöklete alatt álló Illyés Közalapítvány költségvetésének megnyirbálása miatt 2003-ban egyszer már fenyegetőzött azzal, hogy megválik posztjától. Aztán mégis maradt. És maradt a nyirbálás is.

Aztán megismerkedtem Nagy Pállal, a Magyar Műhely alapító szerkesztőjével. Később szerzőjük lettem, a kilencvenes évek elején néhány találkozójukon is részt vettem. Egyik konferenciájukra ungvári barátom fuvarozott el, aki

internet és identitás - balla d.károly előadás székesfehérváron - a szörfölő identitása - hol van kárpátalja a világhálón - határon túli magyarok - irodalom 

Kedves Olvasóim! Ma van az Internet Világnapja. Sokáig gondolkoztam, mivel köszöntselek titeket ebből az alkalomból, végül úgy döntöttem, hogy most sem adhatok mást, mint ami lényegem, így az Internetről írt 3 évvel ezelőtti cikkemet ajánlom szíves figyelmetekbe! Ebben megpróbáltam összefoglalni - akkori tudásom szerint - a világháló fontosabb jellemzőit, viszonyát az irodalommal. Talán ennél is fontosabb, hogy választ kerestem arra, mi az összefüggés az Internet és a nemzeti identitás között. Mindezt néhány személyes példával is illusztrálva. Bízva abban, hogy nem találjátok unalmasnak, köszönöm figyelmeteket. És: Legyetek üdvöz! Küldjetek esemest mobilomra!

 

Balla D. Károly

A szörfölő identitása

 

Több mint két évtizede végzek szerkesztői munkát, gondoztam politikai napilap irodalmi mellékletét, antológiákat és egyéni köteteket, közel tíz évig tankönyvkiadóban űztem a szakmát, két lapot is alapítottam. Időről időre szembesülnöm kellett a regionalitás és egyetemesség tünetcsoportjával, a van-e erdélyi, délvidéki, kárpátaljai magyar irodalom neuraszténiájával, a ki számít erdélyi, felvidéki, nyugati stb. írónak skizofréniájával, ezen túlmenően olykor a ki a magyar író idiotizmusával is. Ezek a kérdések képtelenségük ellenére újra és újra megfogalmazódnak, viták és konferenciák témájául szolgálnak; hiába azonban a sok eszmecsere és tanácskozás, az érvek mellé mindig egyenértékű ellenérvek sorakoznak, az egymásnak feszülő elméletek a gyakorlatban összekeverednek, így a pártatlan kívülálló számára úgy fest, a feltett kérdésekre nem sikerül megnyugtató választ kapnunk.

Akkor most miért hozakodom vele elő mégis? Azért, mert – ez talán meglepően hangzik –találtam egy olyan közeget és olyan médiumot, amelyben, úgy érzem, sikerült elkerülnöm ezeknek a kérdéseknek a csapdáját.

A problémáimat megoldó közeg neve: Internet, a médium pedig a világhálós irodalmi honlap.

Révükön megszabadultam bizonyos beidegződésektől, gondolkodásom rugalmasabbá vált, átalakult nem csupán szemléletem, hanem talán tudatom egésze is. Megkísérlem elsorolni, korunknak ez a sokat vitatott jelensége mely jellegzetességei révén vált számomra alkalmassá arra, hogy identitásomban új dimenziókat nyisson.

1) Szerintem az Internet mindenekelőtt információ, illetve az információ minden eddiginél szabadabb áramlása és minden ismertnél nagyobb tárháza. Fontosnak gondolom, hogy az Internet jutott el legmesszebbre az információhoz való hozzájutás demokratikussá válásában. Mégpedig azzal, hogy korlátlan, gyors, könnyű és egyszerű hozzáférést biztosít minden felhasználója számára; azzal, hogy az információs források és csatornák szabadon megválaszthatók, a több forrás egyidejű elérhetőségével megvalósítható az információk folyamatos ellenőrzése, ütköztetése, továbbá pedig mindenki az igényei szerinti szinte tetszőleges mélységig juthat el az ismeretek megszerzésében. Minden internetes adat mögött hozzá kapcsolódó további adatok tömkelege áll, minden fogalomhoz értelmezések, magyarázatok, háttér-információk sokasága társítható, jószerével csak igényünk és időnk szab korlátot annak, miről mit és mennyit akarunk megtudni. Demokratikus az Internet abban a tekintetben is, hogy decentralizált, nincsen állam, szervezet, párt vagy hatóság, nincsen semmilyen hatalmi struktúra, amely fölötte állna.

Szobámból szinte korlátlanul elérhetek bármit, minden napilapot, szinte minden irodalmi folyóiratot olvashatok, múzeumba és képtárba járhatok, irodalmi, színházi, filmes eseményekről naprakész ismereteket szerezhetek, utánanézhetek tudományos kérdéseknek, történeti tényeknek. Napról-napra bővülő állományával rendelkezésemre áll a Magyar Elektronikus Könyvtár és a Digitális Akadémia, készül a Nemzeti Digitális Adattár…

2) Az Internet – ide értve az e-mailt, chatet és fórumozást is – kommunikáció. Közvetlen, rendszeres és intenzív kapcsolattartás, folyamatos érintkezés kollégákkal, barátokkal, családtagokkal, intézményekkel, hivatalokkal. A világ bármely táján élő partnerünkkel szót válthatunk, olyan barátainkkal tarthatunk tetszőlegesen intenzív kapcsolatot, akikkel a fizikai távolság okán egyáltalán nem vagy csak nagyon ritkán. Fontos momentum: az Interneten kialakult kapcsolatok a szellem szférájában köttetnek, és függetlenek olyan banális fizikai adottságoktól, mint az, hogy kik a szomszédaim az utcában, kik a kollégáim a munkahelyemen, kikkel lakom egy városban stb.

3) Az Internet szolgáltatás. Itt nem információ-szolgáltatásra gondolok, hanem az ügyintézésre, vásárlásra: koncertjegy, szállodai helyfoglalás, számlarendezés, a legkülönbözőbb áruféleségeket megrendelése… A távlatok szinte beláthatatlanok.

4) Számomra talán a legfontosabb, hogy az Internetet az alkotói és szerkesztői nyilvánosság, az irodalomszervezői tevékenység, és az önkifejezés eszközeként és színtereként használhatom. A papírra írt vagy nyomtatott szövegnél ma már többre becsülöm a digitális formában rendelkezésemre álló szövegállományt, amely szinte bármire alkalmas: játszi könnyedséggel szerkeszthető, tördelhető, másolható és sokszorosítható, floppyra, merevlemezre, CD-re menthető, levélben továbbküldhető, weblapon megjeleníthető, alkalmas helyekre betűzhető, részletei kiemelhetők, felhasználhatók, szerkezete átalakítható. Bármikor kinyomtatható…

A Internetre kerülő digitális szöveg új, kiterjesztett jelentőséget kap, a világháló közege pótlólagos potenciállal ruházza fel, megnyitja előtte a létezés rá jellemző új formáit. Az irodalmi mű internetes információvá válik, elnyeri a világnyilvánosságot. Kiemelődik a szerző, a szerkesztőség, a kiadó közegéből, egyaránt elveszti az annak lokális jellegéből adódó előnyöket és hátrányokat, sokkal tágabb, behatárolhatatlanabb, mondhatni globális közegbe kerül, itt mérettetik meg.

Nem merném állítani, hogy az internetes megjelenés jobb lenne a nyomtatottnál. Ugyanígy elvetem még a feltételezését is annak, hogy ennek bármi köze lenne az esztétikumhoz, a művészi értékhez. Erről szó sincs. Arról azonban már igen, hogy az Internet minden másnál gazdagabb kontextusba helyezi a művet, és ez az újfajta nyilvánosság új hangsúlyokat helyezhet el és új jelentés-síkokat hozhat létre.

5) Külön pontban említem az interaktivitást. Magára valamit adó honlap az olvasó, a böngésző számára felkínálja a véleménynyilvánítás és kapcsolatfelvétel lehetőségét. A honlaphoz csatolt fórum gyors, közvetlen és rendszeres összeköttetést biztosít azokkal az olvasókkal, akik igényt formálnak erre. A befogadói oldalról érkező észrevételek, hozzászólások megmaradnak, folyamatosan elérhetőek, visszakereshetőek. Az egyes írások szerzői és maga a szerkesztő is részt vehet a fórum életében, reagálhat a megjegyzésekre, a szerző válaszolhat a kérdésekre. E tekintetben a honlap élő kapcsolatrendszert foglal magában; olyan, mintha egy nyomtatott folyóirat szerzői és szerkesztői folyamatos író-olvasó találkozón vennének részt.

A honlapon megjelenő írói szöveg így a korábbi tapasztalatainktól teljesen eltérő befogadói környezetbe kerül, és ez mindenképpen befolyásolja az értelmezést és értékelést.

6) A legnyilvánvalóbb, ugyanakkor legbonyolultabb jellemző: a virtualitás. Egyrészt virtuális valóságnak tekinthetjük a világháló egészét, hisz bármi, amihez általa hozzájutunk, nem tartozik az érzékszerveinkkel közvetlenül megtapasztalható valósághoz. Másrészt döntő része mégis valóságos atekintetben, hogy reáliák közvetítéseként értelmezhető. Nehéz eldönteni, hogy egy internetes folyóirat mennyiben virtuális, hiszen valós szerzők valós szövegei kapnak benne helyet, ám magának a lapnak nincs kézzel fogható tárgyisága. Ugyanakkor maga az irodalom is virtualitás. Az önmagában is képzetes irodalom megjelenése az Internet virtuális világában kétség kívül a legizgalmasabb problémákat veti fel, egyben az írói kifejezésmódok és szerkesztői lehetőségek új és újabb lehetőségeivel tágítja ki az irodalom értelmezési tartományát.

Hat pontban vázolt legfőbb tapasztalataimat – mondanom sem kell – magyar íróként-szerkesztőként szereztem, olyanként, aki ugyan ismeretségben áll néhány idegen nyelvvel, de befogadóként elsődlegesen, alkotóként pedig kizárólagosan a magyar nyelvet használja. Mindezt most azért hangsúlyozom, mert szeretném felvillantani nemzeti identitásunk struktúrájának néhány elemét, kísérletet téve arra, hogy az Internettel hírbe hozzam őket.

A) A nemzethez való tartozás tudatát alkotó tényezők közül a legnyilvánvalóbb a genetikai, származásbeli. Esetünkben ez meglehetősen bizonytalan támpont, és itt ne csak vitatott uráli gyökereinkre és a népvándorlás során történt vagy a honfoglalással járó genetikai és nyelvi keveredésekre gondoljunk, ne a jászok vagy a kunok beolvadására, hanem az egyszerűség kedvéért arra, hogy a legnagyobb nemzeti költőink között számon tartott Petőfinek, József Attilának, Radnóti Miklósnak az ereiben szlovák, román és zsidó vér (is) folyt, így szemléletes példái annak, hogy a nemzet meghatározása származási alapon lehetetlen. (Jól ismerjük azokat az ideológiai zsákutcákat és szörnyű tragédiákat is, amelyekhez a faji szelekció vezetett).

Az Internet nemzetté válásunknak erre a vonatkozására természetesen nem lehet közvetlen hatással, ám formálhatja tudatunkra azáltal, hogy bőséges ismeretanyagot bocsát rendelkezésünkre. Több információból több igazságot lehet leszűrni, és mivel mindenkinek módja van az egymásnak ellentmondó adatok és elméletek ütköztetésére, így a széleskörűen tájékozott ember eldöntheti, mit tart igaznak, mit hamisnak, és mit tekint további bizonyítást igénylő feltételezésnek. Tapasztalatom szerint az Interneten a tudományosság, az ismeretterjesztés, a történelmi hitelesség sokkal-sokkal kedvezőbb arányban jelenik meg, mint mondjuk egy újságos standon, ahonnan a História c. folyóirat valószínűleg hiányzik, az Élet és Tudomány pedig ha ott is van, elhalványul az Ufó-magazinok és ezoterikus „szaklapok” mellett. Az hálón egészen más az arány, és más a minőség. Professzionális kivitelezésű önálló honlappal rendelkezik a nagyobb tudományos és oktatási intézmények mindegyike, itt monográfiák, szakcikkek, ismeretterjesztő anyagok ezrei lelhetők fel. A magyarsag.lap.hu startlapon a Történelem címszó alatt közel harminc linket találhatunk, a Magyar Elektronikus Könyvtárban csak a honfoglalás előtti korral foglalkozó mappában 20 könyv érhető el. Lehet válogatni, böngészni, tallózni – identitást pallérozni!

B) Nemzeti azonosságtudatot alakító tényező az állampolgárság, az egyazon országhoz való tartozás. Hogy a magyarság esetében ez a korábbi tényezőhöz hasonlóan alkalmatlan és képtelen definíció, azt talán nem kell magyaráznom. Valamit javít a helyzeten, ha nem a politikai fogalomnak számító államot, hanem az etnikai határok közé eső egységet vesszük alapul, de egyértelműséget ez sem jelent, hiszen a Kárpát-medencében élő magyarság nem alkot teljesen kompakt egységet, a tömb a peremeken szigetekre és szórványokra szakad – és akkor még nem is szóltam a nagyvilágba szétszórt milliós nagyságrendű  magyarságról.

Ha valamiben és valahol, hát ebben és itt felbecsülhetetlen az Internet szerepe. Ami lehetetlen politikai vagy földrajzi értelemben – az könnyen elérhető a virtuális világban, ahol már együtt is vagyunk, ahol semmi sem választ el bennünket egymástól. A magyar honlapok összessége, az elérhető digitális anyag, a teljes levélforgalom, valamennyi fórum és chat, és persze az internetezők magyar közössége alkotja a napról napra gazdagodó virtuális Magyarországot. Talán nem blaszfémia, ha kijelentem, Illyés Gyula szép víziója, a Haza a magasban az Interneten nyerte el realitását.

C) És ezzel el is jutottunk a legfontosabbhoz. Nemzeti önazonosságunk meghatározásában kiemelt helyen a kulturális identitást szokás említeni. Azonos nyelv, azonos hagyományok, közös történelmi tudat, közös zenei, tárgyi, irodalmi örökség.

És hogy kulturális identitásunk hogyan és miként formálódik az információs társadalomban?

Elmondom egy szerkesztői tapasztalatomat. Bármilyen kiadványt is gondoztam, szinte mindig hiányát szenvedtem a megfelelő számú színvonalas hazai anyagnak, és szinte mindig szembesültem azzal a kérdéssel: ki számít kárpátaljai szerzőnek. Csak az, aki itt él? Aki itthon kezdett publikálni, de elköltözött? Aki itt született, de x éve másutt él és dolgozik? Akinek csak a gyökerei kárpátaljaiak? Aki csak szimpatizál a vidékkel és innen vitt feleséget? Továbbá: mikor és milyen indokkal közöljek nem-kárpátaljai szerzőtől anyagot? Ha a máshonnan kapott írás jobb, mint a helyben született, hagyjam-e, hogy az előbbi az utóbbit kiszorítsa? Vagy mégis döntsek az utóbbi javára, csak azért, mert hazai?

Amikor utolsó irodalmi folyóiratomat, a Pánsípot az Internetre menekítettem, oda is felcipeltem ezeket a problémákat. Kárpátaljai internetes lap, no igen. De mitől is az?

Hol is van az Interneten Kárpátalja? (És hol van Erdély, Bácska…)

Aztán rájöttem a pofonegyszerű megoldásra: nem kárpátaljai lapot kell csinálnom, hanem irodalmit.

Az égi világsztrádán én nem vagyok kárpátaljai. Vagy legalábbis egyáltalán nem úgy, mint ahogy a földi kötöttségeim megszabják. A hálón nincs értelme a kisebbségi szorongásomnak, itt nem számít sem előnynek, sem hátránynak a sorsverés, az idegenbe vetettség, a politikai vagy gazdasági kiszolgáltatottság. A felmutatható teljesítmény számít, a létrehozott szöveg minősége, az ötlet eredetisége. A tudás, a bölcsesség, a belátás.

És én bizony nemcsak kárpátaljaiságomról, hanem magyarságomról is valahogy így kezdtem gondolkodni.

Ne essék félreértés: a legapróbb porcikámig magyarnak vallom magam, anyanyelvem a legnagyobb szentség, amit el tudok képzelni. Mégis azt tapasztalom, a „földi” mellett kialakult internetes nemzeti identitásom. Ez pedig azt mondatja velem, hogy a magyarság tengerében mindenki csak addig és annyira merüljön alá, ameddig és amennyire erre igénye van. Választhassa a sétálást a partján, gázolhasson benne térdig vagy derékig, de ha akarja, csak hallgassa a bungalójában a mormogását. Ha akar, bukjon alá, búvárkodjon a mélyében. Ha pedig arra szottyan kedve, akkor szörföljön a hullámain önfeledten.

Nem maradunk friss olvasmányok nélkül ezen az Ünnepi Könyvhéten - és utána sem. Bár a megnyitóig már csak három hét van hátra, de a hivatalos könyvheti lista egyelőre még nem érhető el a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének a honlapján. Ám valamiféle előzetes jegyzék már megtalálható

A nimfa és az unikornis c. novellám utólag részben beépült Tejmozi c. regényembe.

Látta, hogyan válik buja nimfává a szűzi hölgy, hallotta az egyszarvú kéjsóvár lihegését, egyszerre érezte a kanbűzt és a kancaszagot. Csak nem izgatja fel ez az ezerszer látott ábrázolás, csodálkozott magán hősöm apja, és sajgó vággyal titkos szeretőjére gondolt, aki, talán a sűrű hóesés miatt, harmadik napja elmaradt a friss házikenyérrel a dombon túli kis faluból.

Gasztronauta egyik friss posztjában az Unikornissal foglalkozik. Nekem meg eszembe jutott, hogy van egy novellám... Eredetileg a zEtna c. webmagazin irodalmi interakciója keretében írtam: a felhívás szerint négyes tagolású szöveget kellett alkotni, adott kezdő- és záró szavakkal (ezek a novellában dőlt betűvel bannak jelölve). Ezek a szövegek aztán nemcsak önállóan, hanem egységek és szerzők szerint variálódva is "tetszőleges olvasat"-tá váltak a zEtna oldalán (lásd). Később ezt a motívumot és a novella hangulatát beleépítettem egy nagyobb opuszomba - Ikerkannibálok címen -, ez utóbbi most jelenik meg a májusi 2000-ben. Addig is idetűzőm az én unikornisomat:

Balla D. Károly

A nimfa és az unikornis

Ahogy az egyik évszak a másikon áttűnik, úgy vérzik át a tobzódó életen a tartózkodó halál, gondolja hősöm apja a novellámban. Ám a pusztulásnak nincsenek napfordulói, nem írható kalendáriumba, eddig a nyár és innen már az ősz, nem, az átmenet kontinuus, még hajszálrepedések sem fedezhetők fel az átmenet folytonosságán. A halál nem felváltja az életet, nem a helyébe lép, hanem vele együtt tenyészik, párhuzamosan és elválaszthatatlanul, mint egyazon dolog két összefüggő létezése. Mint két örök kannibáliker, táplálkoznak egymásból, ha az egyik fogy, a másik őbelőle hízik, és viszont, de voltaképp mindig ugyanaz a lényeg ölti fel magára hol a slampos élet gönceit, hol az elegáns halál szmokingját. Nem tudom, hol és mikor kezdődött az élet, mondja egy téli reggelen hősöm apja a novellámban, de bizonyos, hogy ugyanott és ugyanakkor kezdődött a halál is. Hősöm apja meghal novellámnak a végén, de ha valaki nem olvassa odáig a szöveget, akkor az ő számára még él, életben van, életben marad hősöm apja mindaddig, amíg a haláláról való olvasás halottá nem teszi. Addig még vidáman tesz-vesz a faházban hősöm apja a novellámban, teát főz, álldogál a könyvespolc előtt, ujjbögyeit húzza a gerinceken, majd kicsit ledől a pamlagra pihenni, le-lecsukódó pillái alól nézegeti a szemközti falon a kárpitot, amelyről soha nem tudta eldönteni, hogy titkos, kifejthetetlen szépségével vagy láthatón otromba, frivol ízléstelenségével izgatja-e fel jobban, s hogy mit tud újra és újra olyan alaposan szemügyre venni az egyetlen nagy vágyódássá növesztett nimfán és a kéjes ábrázattal fejét ölébe hajtó egyszarvún, ezen az egyszerre otrombán perverz és megejtően szűzi légyotton, amely úgy teszi gúny tárgyává az eredeti legendát, hogy egyszerre meg is szenteli. Addig nézi az ezerszer látott képet, amíg talán el is alszik egy rövid időre hősöm apja a novellámban, de aztán hirtelen felriad, felkel, és mint aki sürgős munkát hagyott félbe, kimegy az ünnepélyes téli tájba, ahol tegnapi nyomait rég betemette a havazás. Ezt látja, ha maga elé mered.

Ha körülnéz, azt látja, hogyan lep el mindent-mindent a semmisülés fehérsége. A súlyos égen átliheg az űr hidege, a mélyből pedig, a patak felől felpáráll a földmeleg, és hősöm apja, miközben fázik és verejtékezik, pontosan tudja, hogy nincsen már körülötte külön jó és külön rossz, nincs külön bűn és külön erény, csupasz vázukig levetkeztek előtte a világ szemérmetlen dolgai, és ő megtanulhatta, nem csupán az élet és a halál, hanem a jó és a rossz is egylényegű, mint ahogy egyazon petéből szaporodik világra a szeretet mohó lárvája és a gyűlölet szende pillangója, a csúfság és a szépség, az elveszejtő igazolás és a megtartó tagadás. Miután számtalanszor szembetalálkozott magamagával a valóság csalóka tükrei köz bolyongva, és eközben megbizonyosodott arról, hogy csakis a szerelmes éjszakák őrzik meg azon felismerhetőségükben önteste múló szenvedélyeit, annak utána megérthette, soha többé nem tehet különbséget kéj és kín, gyönyör és gyötrelem között, mert mindkettőben egyformán benne lakozik az élet és a halál, a jó és a rossz, a szép és a rút, mint ahogy maga a kéj és a kín, a bűn és az erény is benne foglaltatik mindegyikben, hogy mind együtt, egymásra torlódva és egymásba hatolva alkossák a táguló létezés kusza galaxisait. Visszament hát a házba, kedves bútorai közé, hogy a régi életéből teljesen ésszerűtlenül ide mentett paravánok, vakkeretre feszített képvásznak és spanyolfalak közt bevárja a novella végét.

A falikárpiton a légyott képei most mintha valami fokozott intenzitással közvetítették volna a legenda emelkedettségét, a szigorúan síkszerű ábrázoláson egyre hemzsegőbbé vált a dimenziók életszerűsége, hősöm apja szinte látta megelevenedni az eltúlzott allegóriákat, látta, hogyan válik buja nimfává a szűzi hölgy, hallotta az egyszarvú kéjsóvár lihegését, egyszerre érezte a kanbűzt és a kancaszagot. Csak nem izgatja fel ez az ezerszer látott ábrázolás, csodálkozott magán hősöm apja, és sajgó vággyal titkos szeretőjére gondolt, aki, talán a sűrű hóesés miatt, harmadik napja elmaradt a friss házikenyérrel a dombon túli kis faluból. Hősöm apja egyre nyugtalanabbá válik a novellámban, már nem szállja meg a kozmikus harmónia annak tudatában, hogy élet és halál, jó és rossz, szép és rút ugyanúgy egymás komplementerei, mint az öröm és a bánat, a vágy és a közöny, az érdek és az önzés, nem, most egyáltalán nem elégítik ki a dialektika kerekded tételei, nem kíván a hégeli fejlődési spirál kettős karjában ringatózni, pokolba a bergsoni idővel, a kierkegaardi szubjektummal és a heideggeri semmivel, ő nőt akar, most azonnal egy buja nőt, olyat, mint aki ajka szélét harapva ölébe fogadja az egyszarvút. Hősöm apjának hevesen verni kezd a szíve a novellámban, fejébe tolul a vér, hirtelen szorítást érez a mellében, nyomást a tarkóján, no, semmi-semmi, csak semmi pánik, volt ez már így, nem tart sokáig, gyorsan lefeküdni, mélyeket lélegezni, egy, kettő, így-így, már múlik is. Lassan elernyed, fáradtságot érez, laposakat pillant, igen, most már talán a szemét is lehunyhatja.

Amikorra hősöm tavasszal megérkezik a faházba novellámban, addigra a falubeliek már mindent régen elrendeztek, apját eltemették meghagyása szerint a vadak járta temetőszélen, házát lezárva, javait hiánytalanul megvigyázva várták őt, hogy majd megjön a messzi városból, eladja vagy megtartja a házat, kidobja vagy megőrzi a sok összezsúfolt ócska kacatot. Hősöm sokáig álldogál a könyvespolc előtt, ujjbögyét, ahogy talán apjától látta, végighúzza a por lepte gerinceken, majd kicsit ledől a pamlagra pihenni, nézi a giccses kárpiton a furcsa légyottot. Felkel, zakója zsebébe nyúl, tárcájából előveszi az apja halotti fényképét. A tükör elé áll vele, vizsgálja élet és halál hasonló és elütő vonásait. Ahogy az egyik évszak a másikon áttűnik, állapítja meg tűnődve, úgy vérzik át a hanyag életen a feszes halál, csak valahogy ezen a szenvtelen arcon, az ő arcán – gondolja, miközben apja titkos szeretője megzörgeti a faház ablakát a novellámban – csak ezen az arcon nem tűnik át semmi.

• keleti egzisztencialista filozófia

Gondolatok a TeraszCafén

  Kombinatorika, gráfelmélet, adatbázis, kapcsolati hálózat, infrasugárzás... - én például maximum 3 kézfogásnyira vagyok a római pápától - számoltam ki a teraszon… Aki nem eléggé járatos ezekben dolgokban, de szemléletes példákon, világos magyarázatokból szeretne közelebb jutni megértésükhöz, annak ajánlom, nézze meg ma este a Mindentudás egyetemén Katona Gyula professzor előadását. Az írott szövegből ítélve

[Az alább ajánlott előadás erről az oldalról indulva nézhető meg.]

Kombinatorika, gráfelmélet, adatbázis, kapcsolati hálózat, valószínűség-elmélet  – no és persze matematika. Aki nem eléggé járatos ezekben dolgokban, de szemléletes példákon, világos magyarázatokból szeretne közelebb jutni megértésükhöz, annak ajánlom, nézze meg ma este a Mindentudás egyetemén Katona Gyula professzor előadását. Az írott szövegből ítélve izgalmas és látványos prezentációnak lehetünk majd a tanúi, és nemcsak a száraz matematika egyes fogalmaival kerülhetünk közelebbi kapcsolatba, hanem azt is megtudhatjuk, hány lépésre van Latabár Kálmántól – Madonna.

Ez nagyon jó játék, mi többször kipróbáltuk családban, baráti körben –  szigorúan személyes ismeretségek mentén. Én például maximum 3 kézfogásnyira vagyok a római pápától… A jelenséget már Karinthy is felismerte a maga zsenialitásával  és meg is írta Láncszemek c. novellájában (1929-ben!),  persze ezt is egy társasági szellemi játék keretében.

És mit lehet még megtudni a mai előadásból? Például azt is, hogy a kombinatorika miért számít szinte "magyar matematikának". (És ha valaki ez ügyben nem ismerné eléggé  Erdős Pál nevét és munkásságát, akkor gondoljon a Rubik- kockára. Vagy a magyar választási rendszerre...)

--------------

DunaTV, máj. 16., 22.35. (Ha valaki most lemaradna, megnézheti majd más csatornán vagy az interneten.)

• kültéri infra teraszfűtés hő sugárzókkal
• technika, tudomány, szövegírás
• teraszcafé -blog - infrafűtés